Egy kidőlt fa története
The story of a fallen tree
2009-07-13 · Küldte: johnuram · tyuxar.hu · blogbejegyzés
johnuram: Az alábbi történet nem annyira vicces, inkább olyan sírva-nevetős. Az egész onnan indult, hogy reggel munkába menet láttam egy kidőlt fát az út mellett, ami félig belógott az út fölé, és csak a többi fa tartotta valamennyire. Folytatás lapozás után. 2009. július 13. 5:25 - Esztergom, Magyarország, Európa, Föld bolygó. A szokásos reggeli rutint követően elindulok a munkahelyemre a festői Pilis szerpentines útjain. A táj gyönyörű - már amikor a reggeli köd nem ül rá a hegyre - az út frissen aszfaltozva, sehol egy autó, és nem utolsó sorban 25 perc alatt beérhet az ember Pestre. A lényeget tekintve ez egyébként teljesen irreleváns, csupán annyira kapcsolódik a történethez, hogy ezen az úton láttam meg a kidőlt fát. Pilisszentkereszt előtt egy amolyan "vissza kettő padlógáz" jellegű szűk kanyarban megpillantottam őt; a fát, amely idegesítően hegyes szöget zárt be az aszfalttal. A kidőlt nyírt a többi fa tartotta vissza attól, hogy az útra dőljön, és az így kialakult növényi Laokoón-csoportot lágyan fújdogálta a kora hajnali szellő. Hirtelen vallásos lettem. Beérve a munkahelyemre úgy döntöttem, hogy a végére járok a dolognak, mielőtt egy gyanútlan autósra rászakad az egész, és a jó magyar szokástól eltérően - miszerint "majd megoldja más, nem az én dolgom" - inkább kiderítem, hogy kihez tartozik az érintett erdősáv. Ezt nevezik naivitásnak. Rutinos versenyzőnek gondolva magam a Pilisszentkereszti Önkormányzatot meg se kíséreltem felhívni, mondván, hogy a túlfizetett szolgalelkű titkárnők úgysem értik majd meg, hogy nem segélyért kuncsorgok, csak egy kidőlt fát szeretnék bejelenteni, így első körben megtámadtam a Duna-Ipoly Nemzeti Park központi számát, ahol meghallgatták a mondandómat, majd kapcsoltak egy kollégájukhoz. Illetve kapcsoltak volna, de mivel az érintett kolléga pont a szabadságát élvezte, egy olyan helyettese vette fel a kagylót, aki bár segítőkész volt, nem tehetett az ügyben semmit, viszont tőle megtudtam, hogy az érintett terület ilyen formában nem hozzájuk tartozik, a kidőlt fákért a Pilisi Parkerdő Zrt. a felelős. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de nem adtam fel; gugli az én barátom is, nosza keressünk egy telefonszámot. Érdekes módon az első csöngés után fel is vették a kagylót, ahol szintén elkezdtem a mondókámat, hogy milyen ügyben telefonálok, mikor is a telefon túlsó végén a hölgy félbeszakított - hangjában az idegesség egyértelmű jeleivel - és megkérdezte, hogy honnan telefonálok. Gondoltam, ha te is így, akkor én is így: - Pestről telefonálok. - Akkor nem minket kellene hívnia, hanem a... - A fa viszont nem itt van. - Hanem hol? - Pilisszentkereszt és Dobogókő közt. - A főúton? - Nem, hanem fölötte. Ezt követően némi éllel a hangjában, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne közölte, hogy akkor sem hozzájuk tartozik az ügy, hanem a Pilisi Állami Erdészet Parkerdő Gazdaságának pilismaróti kirendeltségéhez. Meglepő, de telefonszámot is adott. Megköszöntem az információt, és már tárcsáztam is a következő számot, ahol egy kedves fiatal hölgy jelentkezett be, én meg a nyakába öntöttem, hogy miért is kerestem meg őket. - Nem hozzánk tartozik az a rész. - Nagyszerű! Én ezt ma már sokadszorra hallom, van ötlete, hogy ki az, akihez tartozik? - Van, és tudom, hogy bonyolult a dolog, mivel a központban nem tudnak semmit, és össze-vissza küldözgetik az embereket. A nagyon kedves és segítőkész hölgy adott egy elérhetőséget a Pilisi Parkerdő Zrt. pilisszentkereszti kirendeltségéhez (ezeknek a központját már hívtam egyébként), és megnyugtatott, hogy most már biztosan jó számot kaptam. Remegő kézzel ütöttem a számokat a telefonomba, miközben tarkómon éreztem a bürokrácia ordas farkasának kénes leheletét... kicsöng, kicsöng, katt. Néni felveszi, monoton hangon elmondom, miért is keresem. És ekkor, mintha jeges vízzel öntöttek volna pofán, váratlanul feltette a kérdést: az útnak melyik oldalán volt a fa? Először nem kaptam levegőt. Homlokomon gyöngyözni kezdett a hideg veríték, vajon mi a helyes válasz? Félve mondtam meg, hogy Dobogókő felől érkezve az út bal oldalán láttam a fát. - Akkor jó, mert az hozzánk tartozik. Kiküldök egy kollégát. Az örömkönnyek patakokban zubogtak alá a beszélgetés alatt megnőtt borostáim közt, még most sem tértem igazán magamhoz, amint hazaérek, nyitok is egy pezsgőt. Sikerült valami apróságot elintéznem, valamit, amiért az ember fizeti az adóját, valamit, ami esetleg egy ember életét mentheti meg. Mégiscsak van kiút az útvesztőből, és bár nem egyszerű, de végül mindig van megoldás. Persze várom, hogy mikor kapom meg az idézést a bíróságtól, a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársainak félrevezetése miatt, mert a fa már félig átlógott az út jobb oldalára is, és akkor nem őket kellett volna értesítenem, vagy az is lehet, hogy kiszámlázzák a bejelentést tevő állampolgárnak a kivágási költségeket, de akkor sem lepődnék meg, ha a jövő héten ugyanott találnám az érintett fát, mivel a nyírfák eltávolításához a nemzetközi nyírfakitermelési szakhatóság írásos engedélyére lenne szükségük... Konklúzió: Hát, így oldódnak meg a dolgok maguktól.
johnuram: On his way to work through the Pilis hills, the author sees a fallen birch hanging over the road and decides to report it. A long laugh-through-tears odyssey follows: the national park, the forestry company's head office and a regional branch all say it isn't theirs and pass him on. Finally a branch office asks which side of the road the tree is on - "left, coming from Dobogókő" - "then it's ours, we'll send someone." He celebrates the small victory over bureaucracy, half expecting a summons because the tree also hung over the right side.